Könyvajánló. Az eredeti formátumú és közel 800 oldalas könyv hiánypótló a magyar őstörténeti kutatások területén. Igazszóló Arvisura – olvashatjuk a lebilincselően izgalmas új tanulmánykötetben – egyrészt ősi finnugor sámán-hagyománynak tekinti magát, másrészt a 24 hun-magyar törzsszövetség eredetét követi nyomon, harmadrészt óperzsa és hindi eredetre utal (vö. Ardvisura Anyahita, Aredvi Sura és Ar Visnu Ra istennők nevét), valójában azonban egy megszállott, saját állítása szerint a rejtett kollektív emlékezettel – mint spirituális entitással – kommunikálni képes ózdi vaskohász (korábban partizán) okító célzatú, látomásos, történelmi jellegű, de lényegét tekintve a magyarság fiktív őstörténetét felvázoló elbeszéléseinek gigantikus gyűjteménye (kb. 15 ezer gépelt oldal), amelyet a tudományos cáfolatok ellenére nem egy költött regének, hanem forrásértékű históriának tartanak.
Új könyv az Arvisurákról – ajánló
A most megjelent Arvisura-könyv nem az eredeti kéziratot közli, hanem kritikai apparátusával ebbe a hamisított világba vezet be bennünket a tudományos cáfolat igényével, felhozva igen sok régészeti, csillagészati, történelmi, néprajzi és nyelvi ellenérvet.
Mit jelent az Arvisura – Arvisurák?
Ha a könyv elolvasása helyett jobban megy nekünk az internethasználat, a Google segítségével tájékozódunk és furcsa hangzású szóra rákeresünk, főleg a többes számú alakot találjuk Arvisurák = Igazszólás jelentésben, de számos más értelmezés is feltűnik, a leginkább tudományosnak tekinthető vélekedés szerint a többféle írásmódban megjelenített és latinikával még több módon átírt Ardvisura eredetileg a keleti (főként ősi indiai) vallási tanítás egyik sokértelmű, metafizikus és költői és asztrális, mindenképpen spirituális és ezoterikus, transzcendens síkú axiómája, amelyben a jelleg és a lényeg kölcsönviszonya nyilvánul meg. Mint folyamat az Arvysura azt a processzust jelzi, amikor a jelleg rálényegül egy szubsztanciára.
A kanonikus és apokrif (utóbbiak jobbára csak a kollektív tudat virtuális elemeinek összessége) ősindiai Védákban az Arvusurák alá tartozik a gyógyító és fejlesztő, megtermékenyülő női ősprincípiumnak azon attribútuma, amely minden tárgyra, jelenségre, helyzetre, állagra, szemantikus fogalomra rálényegíthető, és ezen a módon jelentősége az emberi test, érzék, gondolkodás és lélek, minden fizikai és asztrális szubsztacia harmóniájának a visszaállításában (vagy megtartásában és fejlesztésében) ismerszik meg, miközben módosult tudatállapotú mediátorok tapasztalatait közvetítik a felhasználók felé.
Népmesei bájuk mellett Paál Zoltán Arvisura-történetei rendkívüli módon azért is különösek, idegenek, és a megszokottnál jóval összetettebbek a racionalitás számára, mert a révülés mint magasabb szintű ismeretszerzési mód, olyan írástechnikaként jelenik meg benne, amelyről nehéz eldönteni, puszta csalás-e avagy a kollektív mélytudat feltüremkedése.
Valós adatok mitikus térben
A gyakran száz oldalakra rúgó egyes Arvisurák igen nehezen olvasáshatók. Az egyes fejezetekkel való ismerkedés folyamatosan változtatja a mű értékeiről és értékeléséről vallott elképzeléseinket. Kitetszik ugyanis, hogy a szerzőnek igen alapos történelmi, néprajzi és mitológiai ismeretei voltak. Nemcsak finnugrisztikai, hanem általános őstörténeti ismeretei is, nagyjából egyetemi szintűek és önálló kutatásra utalnak. Ezek eredményeinek a felhasználása során azonban nagyon szabadon bánt a valós adatokkal, fantáziája által teremtett mitikus térbe és időbe helyezte az eseményeket, nem létező történelmi alakokkal tűzdelte tele. A naiv, szakismeretekkel nem rendelkező befogadó akár úgy is olvashatja az Árvsurákat, mint hiteles, ámde a hivatalos történettudomány által elhallgatott történelmi múltleírást, amely azzal kezdődik, hogy Anyahita ősanya a Szíriuszról a Földre, jelesül Ateisz szigetére telepíti át a magyarok őseit.
Ez csak poén? Aligha… Viszont aki kételkedik effajta információkban, itt is tájékozódhat: Arvisura cáfolat – egy eredeti hamisítvány.